en hun cs
Értéket képviselünk


Az üzletet Rivka Rose alapította több mint harminc évvel ezelőtt, azzal a céllal, hogy olyan bőr- és hajápoló termékeket hozzon létre, melyek természetes összetevőkből készülnek, nem tartalmaznak szintetikus módon előállított adalékanyagokat, és nincsenek káros hatással sem a felhasználóra, sem a környezetre. Ez az adat úgy igaz ma is, mint akkor.

A korai úttörő napoktól kezdve a cég folyamatosan növekedik Rivka és férje, Aaron irányításával. Működési elvük, hogy ötvözzék a legkorszerűbb termelési és gyártási technológiákat a növényekről szóló tudás és ismeretek alapján, melyek esetenként akár több ezer éves múltra is visszatekintenek. Céljuk, hogy a legjobb minőségű régi és új anyagok valódi keverékét hozzák létre.

Halljuk hát a Faith in Nature születését magától Rivka Rose-tól:

New York városában nőttem fel, és itt találkoztam először azzal a csodával, amit „Anyatermészetnek” hívunk. Az évszakok váltakozása – új életek születése, növekedése – a gyógynövényekkel illetve a vadvirágokkal való korai tapasztalatok és a vidéki légkör maradandó nyomot hagyott a lelkemben, így elhatároztam, hogy olyan területtel fogok foglalkozni, ami az őseinket is szolgálta és támogatta évezredeken át.

Hajtott a szenvedély, így elkezdtem a táplálkozásról és a gyógynövényekről tanulni, majd reflexológussá és aromaterapeutává váltam, ahol megtanultam megbecsülni az ősi formulák alkalmazásaképpen történt csodákat, illetve azt, hogy ezek a készítmények milyen gyógyító hatással bírnak a különböző bőr és hajtípusokra – és a környezetünkre.

Rivka a konyhában a keverőgéppel; szappant vagy levest készített?

Ám ez nem volt elég. Egyfajta küldetést éreztem: vágyat, hogy megosszam másokkal a választás hatalmát, mely szerint szabadon elutasíthatjuk a mesterségesen előállított szintetikus formulákat, melyekkel a nagy, multinacionális cégek „fürdetnek” minket, és e helyett egy olyan életstílust választhatunk, ami az anyatermészet szabályait követi.

1972-ben Skócia vidéki részére költöztünk, ahol elkezdtem kis mennyiségben termékeket gyártani. A saját kis konyhánk volt az első „gyárunk” – és a férjem, Aaron, soha nem tudta az ajtó túloldaláról, hogy éppen ételt főzök, vagy egy újabb adag szappan, illetve bőrápolási termék készül. Ám mivel mi ketten voltunk az „értékesítési csapat”, ezért elfogadta, hogy az otthonunkban bontogatja szárnyát az új vállalkozás.

Kezdetben bolt tulajdonosokat látogattunk, és azt tapasztaltuk, hogy legtöbben csak élelmiszereket és élelmiszer kiegészítőket szeretnének tartani. Mégis könnyedén elfogadták az ötletet, hogy tartsák a Faith in Nature termékeket, miután elmagyaráztuk nekik, hogy milyen értékkel bír egy holisztikus megközelítés a vásárlók egészségét figyelembe véve. Újabb és újabb rendelések érkeztek egyre rövidebb időközönként, és nyilvánvalóvá vált, hogy el kell köteleznünk magunkat a nagyobb mértékű termelés mellett.

1989-ben kaptunk egy lehetőséget, hogy a termékeinkbe Anglia Lake District nevű részéről nyerjünk lágy, ásványi anyagokban gazdag vizet, így meghoztuk a döntést, és a termékgyártást Lancashire-ben folytattuk. Folyamatosan nőtt az igény a termékeink iránt – gyakran az elégedett vásárlóink személyes ajánlásainak köszönhetően – és 2001-ben újra költöznünk kellett, egy még nagyobb helyre.

Egy 4 tonnás keverőgép található a radcliffe-i gyárunkban, Great Manchesterben.

Az elmúlt évek során a Faith in Nature tovább terjeszkedett a kereskedelmi vonalakra, és szélesedett a termék palettánk is. Büszkén állíthatjuk, hogy ma már a legjobban keresett testápolási márkaként vagyunk jelen a független üzletekben. Folyamatosan érkeznek pozitív visszajelzések a vásárlóinktól, és az iparágtól is rendszeresen kapunk elismeréseket. Független teszteken gyakran kapjuk meg a legmagasabb értékeket, mert a termékeink magas minőséget képviselnek, a gyártás során odafigyelünk a természetre és a szépségápolási termékek között jó ár-érték arányt biztosítunk, ami elérhetővé teszi a termékcsaládot a legtöbb vásárló számára.

Gyerekkori álmom vált valóra azzal, hogy létrejött a Faith in Nature és ilyen erkölcsi értéket képvisel. Örömmel osztom ezt meg Önnel is.